Szponzorált tartalom

Igazgyöngy ára

Minden hölgy imádja az igazgyöngyöket, ezért hatalmas érdeklődés mutatkozik a Gyöngyékszerbolt weboldalán kapható termékek iránt. Sokkal gazdaságosabb kézműves módszerekkel elkészíteni az ékszereket, az itt látható termékek felhasználásával, mint megvásárolni azokat.

Az igazgyöngy ára nem mondható túl magasnak, éppen ezért érdemes a honlapról rendelni. Édesvízi, illetve félig fúrt igazgyöngyök is találhatóak a kínálatban. A legtöbb típust világosabb színű változatban lehet megvenni. A kínálatban ott van még a Mindnight Queen, ami fekete színben pompázik. Az igazgyöngy ára ebben az esetben is kedvező, tehát érdemes minél hamarabb leadni a rendelést.

A készlet nem tart örökké, hiszen a vásárlók imádják ezeket a jó minőségű termékeket. Díszítő jelleggel is lehet belőlük venni néhány darabot. Szabálytalan formában vásárolható meg, hiszen látszik rajta a víz mosásának a nyoma. Az átmérő nem túl nagy, hiszen a legtöbb gyöngy esetében 4-8 milliméterről beszélhetünk. A rajtuk lévő furat kb. 0,5 milliméteres. Az igazgyöngy ára attól is függ, hogy hány darab van még belőle a készletben. Szét lehet nézni a többi gyöngy között is, hiszen bőven akadnak nagyon szépek.

Nem lesz egyszerű annak az eldöntése, hogy melyik típus kerüljön a virtuális kosárba. Ötleteket lehet gyűjteni erről a weboldalról, így sokkal egyszerűbb feladatnak bizonyul majd az alkotás. Mivel az igazgyöngy ára megfizethető, ezért érdemes a rendelés mellett dönteni. Senki sem fogja megbánni, hogy vásárolt a mutatós termékek közül.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás