A könyvtárakban is gondolni kell a dugulásra.

Ha jobban belegondolok, nem is emlékszem olyan korszakra, amikor ne imádtam volna a könyveket és az olvasást – később pedig írni is megszerettem, bár a legtöbb irományom jellemzően a fióknak készült. Már kisiskolás koromtól fogva remekeltem minden olyan versenyen, ami ezzel kapcsolatos volt – nem számított, micsoda és milyen: szépkiejtési, országos, helyesírási, területi… számos területen kipróbáltam magam és igazából mindenhol elég szépen sikerült teljesítenem. Később a gimnáziumba kerülve pedig egy teljesen más dolgot is megismerhettem: a könyvtárat.

Jó, most biztos hülyének nézel, nyilván addig is tudtam, mi a könyvtár és mire való, magam is használtam: viszont a középiskola alatt megtanulhattam azt, amit máshol addig nem tudtam elsajátítani, mégpedig a helyes és tudatos könyvtárhasználatot. Először átvettük az alapokat és mélyedtünk el benne, merthogy itt is egy nagyobb versenyen terveztem megmérettetni magamat és tényleg alapos felkészülést igényelt. Később, az évek alatt pedig kiderült, hogy meglepően jó affinitásom van hozzá, mert amúgy bármennyire is hihetetlennek hangzik, könyvtárosnak lenni nem arról szól, hogy a világtól elszeparáltam poros könyveket olvasgatunk, vagy éppen pár, kissé elrugaszkodott filmhez hasonlóan mindenféle természetfeletti hatalommal küzdünk meg; hacsak az olvasók furcsaságait nem vesszük annak – ennek meg higgyétek el, néha lehet ám alapja, amikor például kikérik a „kicsi zöld könyvet, ami múltkor ott volt a jobb oldali polcon”. És mi rendszeresen eltaláljuk némi barchoba után, szóval valóban úgy tűnhet, mintha valami furcsa képességgel rendelkeznénk… merthogy később könyvtárosnak álltam: némi vargabetű után speciálisan erre a szakra iratkoztam be az egyetemen. Continue reading →