Szponzorált tartalom

duguláselhárítás azonnal

duguláselhárítás azonnal

Ha jobban belegondolok, nem is emlékszem olyan korszakra, amikor ne imádtam volna a könyveket és az olvasást – később pedig írni is megszerettem, bár a legtöbb irományom jellemzően a fióknak készült. Már kisiskolás koromtól fogva remekeltem minden olyan versenyen, ami ezzel kapcsolatos volt – nem számított, micsoda és milyen: szépkiejtési, országos, helyesírási, területi… számos területen kipróbáltam magam és igazából mindenhol elég szépen sikerült teljesítenem. Később a gimnáziumba kerülve pedig egy teljesen más dolgot is megismerhettem: a könyvtárat.

Jó, most biztos hülyének nézel, nyilván addig is tudtam, mi a könyvtár és mire való, magam is használtam: viszont a középiskola alatt megtanulhattam azt, amit máshol addig nem tudtam elsajátítani, mégpedig a helyes és tudatos könyvtárhasználatot. Először átvettük az alapokat és mélyedtünk el benne, merthogy itt is egy nagyobb versenyen terveztem megmérettetni magamat és tényleg alapos felkészülést igényelt. Később, az évek alatt pedig kiderült, hogy meglepően jó affinitásom van hozzá, mert amúgy bármennyire is hihetetlennek hangzik, könyvtárosnak lenni nem arról szól, hogy a világtól elszeparáltam poros könyveket olvasgatunk, vagy éppen pár, kissé elrugaszkodott filmhez hasonlóan mindenféle természetfeletti hatalommal küzdünk meg; hacsak az olvasók furcsaságait nem vesszük annak – ennek meg higgyétek el, néha lehet ám alapja, amikor például kikérik a „kicsi zöld könyvet, ami múltkor ott volt a jobb oldali polcon”. És mi rendszeresen eltaláljuk némi barchoba után, szóval valóban úgy tűnhet, mintha valami furcsa képességgel rendelkeznénk… merthogy később könyvtárosnak álltam: némi vargabetű után speciálisan erre a szakra iratkoztam be az egyetemen.

Meglepő lehet ugyan, de a könyvtáros a környező országokban is hiányszakmának számít és a környező országokban etalonnak számít a magyar könyvtárosképzés, így szerencsére több országban is megfordultam néhány év alatt, mígnem itthon kaptam egy szuper állásajánlatot. No persze nem közkönyvtárba, hanem egy speciális magánkönyvtárba jöttem haza, amit egyrészt újra kellett szervezni, másrészt vezetni, ennek megfelelően kaptam azt az ajánlatot is, amit amúgy bűn lett volna nem elfogadni – kivételesen jó lehetőségnek bizonyult.

Csakhogy egyszer, még az átszervezés alatt olyan problémába ütköztünk, amire senki nem számított és nem is kívántunk a hátunk közepére sem. Ez pedig nem volt más, mint egy nagy, kiadós, elképesztően dühítő dugulás; más választásunk nem lévén azonnal megoldást kellett keresnünk, az úgy nem maradhatott – féltünk, hogy nagyobb gond lesz vagy akár áll a háttérben, ami több tízezer könyv mellett nem épp biztonságos. Az internetet felcsapva, kutakodva végül rátaláltunk arra a megoldásra, amely lehetővé tette, hogy a duguláselhárítás azonnal meglegyen, vagy szinte azonnal. A https://vizgazfutesszerelo24.hu/ oldalt olvasgatva hittük is meg nem is, hogy ilyen cég létezik, de túl sok vesztenivalónk az adott helyzetben, valljuk be, tényleg nem volt, így hát egy elképesztően lehetetlen időpontban – mikor minden értelmes ember alszik éppen – megcsörgettük őket, lévén, hogy 24 órás telefonos ügyfélszolgálattal is reklámozták magukat többek között. A meglepetéstől pedig, hogy ez nem csak reklám, hanem tényleg fel is veszik, hirtelen köpni-nyelvi nem tudunk, de végül elsoroltam a felettébb nagy problémánkat és reménykedtem benne, hogy ők is elég nagynak ítélik a problémát és kijönnek szemlére.

Az említett cégről érdemes több dolgot is megemlítenem. Egyrészt a kiírás szerint több, mint 30 éves tapasztalattal rendelkeznek, ami már önmagában is egy elég nagy pozitívum és ez alapján tényleg joggal reménykedhet az ember fia vagy lánya, hogy tényleg megfelelő, hozzáértő szakemberek érkeznek ki, hogy orvosolják a problémát, hiszen lehet azt feltételezni, hogy ekkora munkatapasztalat esetén az ottani kollégák már láttak egyet s mást. A 24 órás ügyfélszolgálatot már egyszer említettem: arról már az elején kiderült, hogy valóban tökéletesen működik és egy szavunk sem lehet rá; a következő kritikus pont a kiszállási idő volt, amiről azt hirdették, hogy vészhelyzetben akár már egy órán belül a helyszínen vannak Budapest és Pest megye területén. Igazából ezt hittük a legnehezebben, de mint később – egy órán belül – kiderült, ez is tökéletesen igaznak bizonyult! Merthogy egy órán belül a helyzetre való tekintettel tényleg kint voltak, hogy megnézzék a helyzetet és hogy mit tudnak tenni.

Amúgy a honlap szerint a https://vizgazfutesszerelo24.hu/-nál tényleg szinte bármit el tudnak vállalni; hozzáteszem, tényleg elhiszem, mert a könyvtárunkat és az éjszakánkat megmentették. Elérhető náluk szolgáltatás a WC dugulásra, lefolyótisztításra, csatornatisztításra, és persze arra is van lehetőség, hogy csőgörénnyel álljanak neki a feladatnak – mert ugyan utóbbi például nagyon sokaknál van, nem feltétlenül az a megfelelő eszköz vagy nem tudják megfelelően használni, akkor pedig gyakran jobb lenne, ha kihívnák a megfelelő szakembert. Az is nagyon tetszett, hogy laikusok számára is teljesen érthetően azt is leírták a honlapra, hogy egyébként hogyan működik egy ilyen duguláselhárítás, mégis mire kell számítani és jellemzően milyen eszközöket használnak – őszintén szólva való igaz, hogy a szabadidőmben nem duguláselhárítással foglalkozó honlapokat nézegetek, de amíg keresgéltünk, nem igazán találtam olyan oldalt, ahol ennek akár a töredéke meg lett volna osztva és főleg nem ennyire érthetően. Arra is felhívják a figyelmet, hogy egy kicsinek hitt dugulással is érdemes óvatosnak lenni és csak megfontoltan szabad mindenféle duguláselhárító folyadékot beöntögetni bárhová, mert ezek a szerek sajnos sok esetben többet ártanak, mint használnak: nem minden esetben marják szét a zsírosodást, ami jellemzően a dugulást okozza, hanem szimplán csak elkeveredik vele, ezzel még fokozni is tudja a kiindulási, megszüntetendő állapotot… merthogy dugó jöhet létre, amit még problémásabb eltávolítani!

De az is okozhat hatalmas károkat, ha nem szakszerűen használunk olyan eszközöket, amelyeket pár ezer forintokért vesztegetnek az üzletekben: amennyiben nem megfelelően történik a használat, gyakorlatilag olyannyira beleragadhatnak az eldugult csőbe, hogy ismét csak egy lehetőség marad, márpedig a cső bontása – ez pedig drasztikusan, nagyságrendekkel drágább, mintha egy sima egyszerű tisztítást kellett volna csináltatni. Persze van, hogy a dugulás semmiképp sem kezelhető egyszerű tisztítással, hanem meg kell bontani a falat: a https://vizgazfutesszerelo24.hu/-nál szerencsére rendelkeznek minden olyan eszközzel, ami biztosítja, hogy a lehető legkevésbé kelljen bontani és minél könnyebben, kisebb agyagi befektetéssel megoldható legyen.

Szóval az belátható, hogy mindenképpen indokolt volt számunkra is a megfelelő, sőt a legtökéletesebb szakemberek felkeresése, mert ha itt valamilyen vizes gond adódik, ami kihatással van a hatalmas állományra… nem részletezném a következményeket. Szerencsére a duguláselhárítás azonnal megoldódott a már említett cégnek hála: iszonyú gyorsan kiértek és mindent vérprofin oldottak meg, egy pillanatig sem kellett amiatt aggódnunk, hogy esetleg kárt tennének a belső rendszerben vagy nem megfelelően csinálnak valamit. A dugulásunk szerencsére azóta sem tért vissza és az biztos, hogy örökké hálásak leszünk az azonnali segítségét és csak őket ajánljuk másoknak is!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás